web2 alkalmazások, melyek még hasznosak lehetnek az oktatásban

Picasa – képmegosztó szolgáltatás

Képek feltöltésére, megosztására használható alkalmazás. Egyes témakörök kapcsán, adott felületen összegyűjthetjük a különféle helyekről származó képeket, melyek bemutatása elősegíti a téma feldolgozását.

Flickr – képmegosztó szolgáltatás

A Picasa-hoz hasonló képmegosztó szolgáltatás, előnyei a fent felsoroltak, valamint ennél az alkalmazásnál lehetőségünk van a képeket címkékkel ellátni, és ennek segítségével böngészni. Így a különféle témakörök feldolgozásánál könnyen hozzájuthatunk mások által szerkesztett, egységesített tartalmakhoz.

Google DocsGoogle Dokumentumok

Szöveges dokumentumok, táblázatok létrehozására, közzétételére alkalmas. Előnye, hogy közösen, akár egyszerre is szerkeszthetőek, formázhatóak a dokumentumok, majd ezeket tárolhatjuk, és az adott személyek bármikor hozzáférhetnek, kiegészíthetik, alakíthatják azt. Egy-egy témakör közös feldolgozására kiválóan alkalmas, és az összefoglalás keretében könnyen áttekinthetővé teszi a taglalt tartalmakat. A pedagógus szemszögéből is hasznos, mivel könnyen követhető, hogy ki hogyan, milyen aktivitással vett részt a közös tudáskonstruálásban.

Google Maps – térképszolgáltatás

A már sokak által ismert és használt Google Maps ingyenes online térképszolgáltatás, mely segítséget jelenthet különféle órák keretében térképek, valamint az adott területről származó régi, és aktuális képek megtekintésében. Az alkalmazás szabadon mozgatható és nagyítható térképeket tartalmaz, így akár útvonaltervet is készíthetünk tanulmányi kirándulásokhoz.

Del.icio.us – Social bookmark

Könnyen használható szolgáltatás a létrehozott könyvjelzőink rendezésére. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a mások által használt könyvjelzőket is megtekintsük, így egyes témakörökben könnyen felfedezhetünk új tartalmakat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s