Digitális nemzedék elméletek. Felhasználói szokások, életkor és IKT kompetencia

2012. február 29-én Tóth-Mózer Szilvia – a Digitális Nemzedék Konferencia programbizottság elnökének – előadását hallgathattuk meg, Digitális nemzedék elméletek. Felhasználói szokások, életkor és IKT kompetencia címmel.

Az előadás folyamán rendkívül sok új, és már ismert fogalomról hallhattunk: netgeneráció, X, Y, Z generáció, digitális bennszülöttek, bevándorlók, Facebook/ Nintendo generáció, hódítók, felfedezők, derékhad, kívülrekedtek, stb…

A digitális nemzedék fogalmának megalkotása Marc Prensky nevéhez fűződik: „A megkülönböztetés lényege: A digitális bevándorló tanulása során alkalmazkodik a környezetéhez– mint minden bevándorló egyesek jobban mint mások –, de bizonyos mértékig mindig megtartja ”akcentusát”, azaz fél lábbal a múltban él. A”digitális bevándorló akcentus” abban nyilvánul meg,amikor első gondolatunk helyett csak második az Internet, amikor információra van szükségünk vagy amikor elolvassuk valamelyik számítógépes program kézikönyvét és nem abból indulunk ki, hogy úgyis rájövünk hogyan működik használat közben. Az idősebb generáció másképpen szocializálódott, mint gyermekeik, és most tanulja az új nyelvet; ´es az a nyelv, amelyet életünk során később tanulunk meg, agyunk más részében raktározódik.” (Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók)

A felosztások közül számomra a digitális bevándorlók és bennszülöttek alcsoportjai újdonságként szolgáltak (Fehér Péter – Hornyák Judit: Netgeneráció 2010). A felosztás a következő:

digitális bevándorlók

• hódítók, felfedezők
• derékhad
• kívülrekedtek

digitális bennszülöttek

• leszakadók (elszigeteltek, technofóbok, érdektelenek)
• csipegetők (szörfölők, játékosok, bloggerek, szemetelők)
• új hódítók, akik az internet jobbításáért fáradoznak (architects, kreatívok, top seeds)

A digitális nemzedék tekintetében elengedhetetlen, hogy megemlítsük a digitális kompetencia fogalmát, mely a 2007-es Nemzeti Alaptantervben (NAT), és az Európai Referenciakeret által megfogalmazott kulcskompetenciák közt is szerepel. A digitális kompetencia szerepe napról napra fontosabbá válik az informatika fejlődésével, és a mindennapokba való beépülésével. Az elektronikus média alkalmazása kiemelkedő szerepet játszik a munkafolyamatokban, a szabadidős tevékenységekben, illetőleg a kommunikáció terén is.

Az Európai Referenciakeret megfogalmazása szerint a digitális kompetencia a következőt jelenti: „információs társadalmi technológiák (IST) magabiztos és kritikus használatát a munka, a szabadidő és a kommunikáció terén. Ez az IKT terén  meglévő alapvető készségeken alapul: számítógép használata információ visszakeresése, értékelése, tárolása, előállítása, bemutatása és cseréje céljából, valamint a kommunikáció és az együttműködő hálózatokban való részvétel céljából az interneten keresztül.”

A 2007-es NAT megfogalmazása szinte azonos a fentivel: “A digitális kompetencia felöleli az információs társadalom technológiáinak (Information Society Technology, a továbbiakban: IST) magabiztos és kritikus használatát a munka, a kommunikáció és a szabadidő terén. Ez a következő készségeken, tevékenységeken alapul: információ felismerése, visszakeresése, értékelése, tárolása, előállítása, bemutatása és cseréje; továbbá kommunikáció és hálózati együttműködés az interneten keresztül.”

Fenyő D. György: Hogyan olvasnak a mai fiatalok?

Fenyő D. György írásában röviden összefoglalja az iskola elvárásait a mai fiataloktól, az olvasás tekintetében, valamint elemzi, hogy a jelenleg iskolába járó diákok szokásait mi jellemzi. Ezen tézisek segítségével rámutat arra a kérdésre, hogy amennyiben a fiatalok olvasási, információfeldolgozási szokásaik megváltoznak, hogyan és miként tudja, tudná követni ezt az iskola, illetve a különböző fórumok. A kérdést teljesen jogosnak érzem, mivel az említett változások jelen vannak a fiatalok körében, így az ahhoz való igazodás elvárható. Azonban ennek megvalósítása komoly változásokat, és energiafelhasználást igényel, mivel a jelenlegi pedagógusgeneráció (anélkül, hogy általánosítanék) sok esetben kevésbé jól mozog az új információs csatornák világában. Az, ami az iskolapadban ülő fiatalok számára teljesen természetes, hétköznapi, a pedagógus számára sokszor az újdonságok körébe sorolható. Tapasztalataim alapján azt látom, hogy a pedagógusok vagy teljesen elhatárolódnak az újdonságoktól, vagy kifejezetten nyitottak a fiatalok által használt csatornákra, eszközökre, alkalmazásokra. Azon elképzelésem, miszerint ez korosztályfüggő, tapasztalataim alapján megdőlni látszik. Természetesen nem reprezentatív a minta, mégis azt érzékelem, hogy sokszor az idősebb pedagógusok nyitottak ezen kérdéskör tekintetében, mint a fiatalabb generáció.

Meg kell jegyeznem a téma kapcsán személyes osztálytermi tapasztalataimat is, melyek alátámasztják azt, hogy nehéz kérdéskörrel van dolgunk. Általam nem ismert osztály elé kerülve nehéz felmérni, hogy a gyerekek milyen kompetenciákkal, gyakorlattal rendelkeznek az IKT területén. Gyakorlatban használni egy-egy eszközt, komoly előkészületet igényel, főként a kezdetekkor. Pozitívum azonban, hogy a diákok könnyedén és szívesen segítik a pedagógus munkáját, amennyiben technikai támogatásra szorul. A diákok sokszor észrevétlenül, pillanatok alatt megoldanak egy-egy problémát, akár segítségkérés nélkül is.

Az előadás során elhangzott, hogy a digitális nemzedék megítélése történhet optimista és pesszimista szemléletmód szerint is. Az előadás alatt kifejtett különbségek közül kettőt szeretnék kiemelni, melyek egy-egy gondolatmenetet indítottak el bennem.

Az első az „együttműködő, közösségi” és az „elmagányosodó” nézőpontok összevetése. Rendkívül sokat hallani azt az internet hátrányaként említett vádat, miszerint a számítógép, az okostelefon, az internet elmagányosít bennünket. Megnézve a Facebook-on az ismerősem ismerőseinek számát, semmiképpen sem tudok magányról beszámolni. Természetesen erre érkezhet az a válasz, hogy az interneten kialakított kapcsolatok nem egyeznek meg a személyes kapcsolatokkal. Véleményem szerint például a Facebook-on azon személyeket fogadjuk el ismerősként, akiket személyeses is ismerünk. Az mindenképpen igaz, hogy másfajta kommunikációs lehetőségeket, személyközi viszonyokat rejt az internet, mint a személyes találkozás, azonban nem gondolom, sem azt, hogy ezek negatív hatásúak lennének, sem azt, hogy ennek hatására megszűnnének a személyes kapcsolatok.

A másik téma, melynek kifejtését fontosnak tartom, a „sokcsatornás figyelem” és a „figyelemzavaros, koncentrálásra képtelen személy” ellentmondása. Véleményem szerint az jelenleg már nem kérdés, hogy a mai diákok, illetve az aktív internet, és web2.0-ás eszközöket használó felnőttek számára az a természetes, ha egyszerre több csatornán érkeznek az információk. Természetesen általánosítani ebben az esetben sem szabad, mivel a mai magyar diákok közül nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy minden új technikai vívmánnyal megismerkedjék. Azonban jelentős részük igényt tart/ tartana arra, hogy a tanulás során is megvalósulhassanak az említett kommunikációs formák.

Az egyik csoporttag által a Twitteren közzétett link segítségével találtam a következő mondatot: „A multitasking tulajdonképpen azt jelenti, hogy az egyik feladattal megzavarjuk a másikat.” Ezt a hozzáállást túlzónak érzem, azonban van benne ráció. Természetesen annak van valóságalapja, hogy bizonyos feladatok végzése közben gátolhatja a munkafolyamatot, ha például megtekintjük a beérkezett emailjeinket, azonban véleményem szerint ez nem általánosítható minden feladatra.  Ezzel szemben viszont hétköznapjaink során ahhoz szoktunk hozzá – és ezáltal már egyfajta elvárássá válik -, hogy több, különböző csatornán szerezzük információinkat, akár a munkavégzés, tanulás során is.

Érdekes eredményeket mutat a felhasználói típusok (interneten folytatott tevékenység alapján) vizsgálata. Az előadásban az alábbi típusokról hallhattunk: rejtőzködők (használják az internetet, azonban nem használnak ki minden lehetőséget), informálódók (web2.0-ás eszközöket elutasítják, információgyűjtés jellemző rájuk), tanulók (széleskörűen veszik igénybe az online tevékenységeket), befogadók (eszközként használják az internetet, azonban online nem jelennek meg), extenzív felhasználók. Ez utóbbi csoport azon személyeket tartalmazza, akik mindenféle tevékenységet tudnak online végezni.  Meglepő volt számomra, hogy nem a fiatalok alkotják az extenzív felhasználók csoportját, hanem legfőképp a 30-39 évesek. Érdekes volt továbbá, hogy a második helyen a 60 év fölöttiek szerepelnek 7.7 százalékkal.

Elgondolkodtató a pedagógustársadalom változásokhoz való alkalmazkodása. Akár elfogadjuk, akár nem, tény, hogy a mai fiatalok sok időt töltenek a számítógép előtt. Úgy gondolom, hogy a felnőtt társadalom és a pedagógusok számára fontos feladat, hogy az interneten való tájékozódásban, eligazodásban, a tanulási lehetőségek megismerésében segítséget nyújtsanak a gyermekek számára. Ehhez elengedhetetlen, hogy mi magunk is biztonsággal mozogjunk ezen a téren. Viszont ahhoz, hogy a diákok „jó célra” használják az internetet, segítségre van szükségük.

Fontos kérdés az IKT felnőttképzés területén való alkalmazásának kérdése is. Sokszor hallom, hogy az internet, a technika megbízhatatlan, nem működőképes. A technikai problémák, illetve a megfelelő kompetenciák, attitűd hiánya sokszor negatív irányba befolyásol, melynek következtében sokan inkább az elzárkózás mellett döntenek, és amit lehet, papíralapon rögzítenek a „biztonság kedvéért”. Véleményem szerint sok esetben ez a „biztonság” megkérdőjelezhető, illetőleg nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az információk honnan, és kik számára válnak elérhetővé, amennyiben papír alapon kerülnek rögzítésre. Természetesen nem gondolom, hogy mindent csak és kizárólag a „felhőben” kellene rögzítenünk, de érdemes elgondolkodni a lehetőségeken a különböző esetek tekintetében.

Korosztályok/ társadalmi csoportok közötti különbség, avagy digitális bevándorló/ digitális bennszülött

Végül egy kevésbé szakmai, ámde érdekes beszélgetésről szeretnék beszámolni, mely a minap zajlott köztem és egyik ismerősöm között. Ebéd közben a főzési szokásokról volt szó, ki, hogyan, honnan szerzi az új ötleteket , recepteket? Elmeséltem, hogy évente kapok egy-két szakácskönyvet, azonban sosem jut eszembe kinyitni őket, mivel ha bármire szükségem van, az internetet hívom segítségül. Az ismerősöm elmondta, hogy ő előre megrendelt egy újságot, amiben folyamatosan újabb és újabb recepteket talál. Véleményem szerint ezek az interneten éppúgy elérhetőek, sőt. Végül a beszélgetést az zárta, hogy az újság azért jó, mert bármikor elő lehet venni… 🙂

Azért gondoltam megosztani ezt a rövid történetet, mert úgy vélem, ez is alátámasztja a köztünk lévő különbségeket. Személy szerint én alig tudtam elhinni azt, amit hallottam. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyek állandóan internet közelben, akár számítógép, akár okostelefon segítségével. Ha bármilyen információra szükségem van, egyértelmű, hogy a Google a barátom… 🙂